Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 38

Sam Fisher úgy tűnik tovább várat magára

Hír | 2006.07.27 22:28

A Ubisoft a nyílvánosság elé tárta a második pénzügyi negyedévről szóló eredményeit, melyben fellelhető, hogy a korábban idén tavaszra ígért Splinter Cell Double Agent, mely előbb szeptemberre tolódott el, most már csak október végén jelenhet meg leghamarább. Emellett év végén érkezik még a Red Steel, a Rayman Raving Rabbids és a Rainbow Six Vegas is. Örömhír lehet azonban, hogy az egy évvel korábbi hasonló szakaszhoz képest 62 %-os nyereséget értek el, amit jól tükröz, hogy csak a Ghost Recon Advanced Warfighter több mint 570.000 példányban kelt el, mind Xbox 360-on és PC-n, valamint, hogy a Heroes of Might & Magic V is több mint 350.000 példányban kelt el.

Most már hivatalos: Az AMD markában az ATI

Hír | 2006.07.24 14:46

Több hónapja terjednek azok a híresztelések, melyek szerint az Advanced Micro Devices (AMD) az ATI Technologies felvásárlását tervezi. A két cég mai megegyezése véget vetett a találgatásoknak. Mai bejelentése szerint az AMD 5,4 milliárd dollárt érő készpénzért és részvényekért megvásárolta a grafikus chipeket gyártó kanadai ATI-t. Az AMD közleménye szerint a cég az egyesülés révén a mobil technológiai és a fogyasztói elektronikai piacokon kíván versenyképes integrált termékeket létrehozni. A részvényesek és a hatóságok végső engedélyére váró akvizíció révén az AMD a világ egyik legnagyobb grafikus chipeket gyártó vállalatává lép majd elő. Az ATI május 31-én zárult harmadik pénzügyi negyedévének végén 652,3 millió dolláros bevételről és 31,9 milliós haszonról számolt be. A jelenlegi negyedévet illetően a bevételek várhatóan elérik a 690 millió dollárt is. Az elmúlt pénzügyi évet tekintve a két cég összesen 7,3 milliárd dollárnyi eladással büszkélkedhet. Tovább >>

Visszavásárolná részvényeit a Microsoft

Hír | 2006.07.21 15:34

Sikerei mellett a szoftvergyártó 2006 negyedik pénzügyi negyedévére az előző év megfelelő időszakához képest 24 százalékos profitcsökkenést jelentett be, és ismertette 40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási tervét. A negyedik negyedéves jelentésben szereplő 2,83 milliárdos haszon messze elmarad a 2005 negyedik negyedévében felmutatott közel 3,7 milliárd dollártól. Ennek ellenére a bevételek meggyőző növekedéséről számolhatott be a Microsoft, mivel a 2,83 milliárdos adat már tartalmazza a különböző fejlesztések kiadásait és azt az adóterhelést, amely nélkül a részvények osztaléka elérhetné a 31 centet. Ez meghaladná a Wall Street előzetes 30 centes előrejelzését. Tovább >>

Gyengén teljesített az Atari

Hír | 2006.07.01 11:13

Az Infogrames birtokában lévő Atari kiadóvállalat is nyilvánosságra hozta az anyacége után, hogy náluk hogy alakult az elmúlt pénzügyi év. A mostani adatok már hitelesítettek, így ezek a mérvadóak. Ezek szerint a 2006. március 31-én zárult utolsó pénzügyi negyedévben 4,3 millió dollár nettó veszteséget sikerült elérni, míg az egész pénzügyi évet nézve ez az érték 67,1 millió dollárra rúg. Ám figyelembe véve a kiadó birotkában lévő licencjogok amortizációját, a veszteség 6,2; illetve 69 milliió dollárra emelkedett. A következőkben stratégiai szemléletváltásra készülnek fel, melynek során leginkább a piaci részesedés növelése kerül majd előtérbe, illetve elmozdulás várható az online játékok irányába, főként újgenerációs konzolok esetében.

Take-Two: pénzügyi veszteség, játék törlések

Hír | 2006.06.09 16:14

A Take-Two játékkiadó nyilvánosságra hozta az április 30-án zárult második pénzügyi negyedévre vonatkozó adatait, melyekből kiderült, hogy bár nőttek a bevételek, a nettó veszteség mégis óriási mértékben megemelkedett. A nettó bevétel a tavalyi év hasonló időszakában elért 222,1 millió dollárról 265,1 millióra emelkedett, míg a nettó veszteség 8,2 millióról 50,4 millió dollárra duzzadt, legfőképp a gyenge bolti eladások miatt. A tendencia megfékezése céljából a Take-Two költségmegtakarítási kampányt kezdeményezett: így kerül majd sor néhány belső fejlesztő stúdió bezárására, bár ezek egy része már most sem üzemel (Poptop, Indie Built, Rockstar Vienna and Frog City). Emelett fétucat játék fejlesztését is leállítják. Ezek egyike a Snow, amiről már tudjuk ezt egy ideje. A többi nagyrészt konzolos, de még nem igazán derült ki, hogy melyekre gondolt a kiadó.

Rosszabbul teljesített az Activision

Hír | 2006.05.06 14:51

Az Activision játékkiadó nyilvánosságra hozta negyedik negyedévi, valamint az egész tavalyi üzleti évre vonatkozó pénzügyi adatait, melyek szerint az évről évre realizálódó nyereség-, és bevételcsökkenés most is megmaradt. A negyedik negyedévet 9,2 millió dolláros bevételcsökkenéssel zárták az egy évvel korábbi ugyanezen időszakhoz képest, ami így összesen 188,1 millió dollár bevételt jelent. A vállalat szerint ez a még mindig zajló generációváltás következménye a konzolos piacon. A 2006-os teljes üzleti évre vonatkozó nettó nyereség 41,9 millió dollárra csökkent, ami lényegesen alacsonyabb az egy évvel korábban elért 138,3 millióhoz képest. Ennek ellenére a nettó bevétel terén nominális növekedést sikerült realizálni: a teljes üzleti évben a tavalyi 1,41 milliárd helyett most 1,47 milliárd dollár összbevételt könyvelhettek el. A vállalat európai üzletága az elmúlt egy évben 18%-os növekedést ért el, s így elérte a 400 millió dolláros bevételt, s emellett új piacokat is sikerült elérniük. A 2007-es első pénzügyi negyedévre vonatkozó előrejelzés szerint 145 millió dollár bevételre számít az Activision, ami nagyjából 11 centes részvényenkénti veszteséget jelent. A teljes 2007-es üzleti évben 1,03 milliárd bevételt, és részvényenkénti 10 cent nyereséget szeretnének elérni. Ebben segítséget nyújthat az a nemrég bejelentett jogvásárlási megállapodás is, amely a James Bond játékok kiadására vonatkozik, ám ez már valószínűleg csak a 2008-as üzleti évet befolyásolhatja.

Call of Duty 3 - Mindenre, csak PC-re nem?

Hír | 2006.05.05 14:49

Az Activision elnök-vezérigazgatója elárulta, hogy a Call of Duty következő része várhatóan nem jelenik meg PC-re, ellenben következő generációs konzolokra annál inkább. Általánosságban elmondható, hogy a legsikeresebb játékok PC-ről indultak, persze vannak olyan, exkluzív konzolos sorozatok is, amelyek szintén óriási népszerűségnek örvendenek. A legtöbb, PC-n sikeres sorozatot mostanában előszeretettel portolják át konzolra, azonban ez fordítva már annyira nem igaz. Visszatérve a Call of Duty-ra, a tavaly megjelent második rész akkortájt minden más Xbox 360-as játéknál több példányban kelt el, de PC-n is hasonlóan jól teljesített. A most közzétett pénzügyi előrejelzés sajtótájékoztatóján a vállalat elnök-vezérigazgatója, Bobby Kotick elmondta, hogy a következő Call of Duty játék a harmadik pénzügyi negyedévére várható (2006. októbere és decembere között), de kizárólag újgenerációs konzolokra. További érdekesség, hogy úgy tűnik, a folytatást már nem az eddigi Infinity Ward fejleszti, hanem az a Treyach and Spark Interactive, amely a konzolokra készített Call of Duty: Big Red One és Finest Hour készítését vállalta magára az utóbbi két évben. Ez azonban egyelőre nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Infinity Ward is előrukkol még egy új CoD játékkal. Egyelőre nem érkezett cáfolat vagy megerősítés.

Módosított pénzügyi előrejelzésén a THQ

Hír | 2006.04.24 15:29

A THQ játékkiadó nyilvánosságra hozta módosított pénzügyi előrejezését a 2006. negyedik negyedévre vonatkozólag. Ennek értelmében nagyobb eladásokra, azonban kisebb nyereségre, sőt, veszteségre számítanak. Mindezt a fejlesztői változásokkal, illetve a vezető termékek gyenge teljesítésével magyarázzák. A március 31-én zárult utolsó pénzügyi negyedévben a THQ 150 millió dollár eladásokból származó bevételre számít, ami 15 millió dollárral több, mint amit egy évvel korábban ugyanebben az időszakban sikerült elérni. A korábban jósolt 2 centes részvényenkénti nettó nyereséget azonban 13 centes várható veszteségre módosították. A vállalat nemrég megváltoztatta fejlesztési stratégiáját a WWE Wrestling játékok esetében. Áthelyezték a munkálatokat külső stúdiókhoz. Mostantól a Yukes fejlesztőcsapat foglalkozik a projekttel, miután a THQ többségi tulajdont vásárolt a cégben. Ez azonban az ott felhalmozódott tartozások átvállalásával járt. További fejlesztési költségnövekedéseket jeleztek előre a Full Spectrum Warrior: Ten Hammers esetében is. Várhatóan részvényenként 6 cent veszteséget okoz majd ez. A 2007. március 31-ig tartó teljes 2007-es üzleti évre összesen 900-950 millió dollár bevételre, illetve részvényankénti 0,9-1 dollárnyi nyereségre számítanak. A fent emíltett negyedik negyedére vonatkozó hivatalos adatok várhatóan május 5-én kerülnek napvilágra.

Kilencszáz dolgozójától válik meg a Maxtor

Hír | 2006.04.06 16:11

Az épp felvásárlás alatt álló merevlemez gyártó Maxtor bejelentette, hogy nagyjából 900 dolgozóját fogja hamarosan elbocsátani. A Seagate által épp felvásárlás alatt álló vállalat nagyjából 100-104 millió dolláros nettó veszteségre számít az idei első pénzügyi negyedévben, ami részvényenként 39-40 centet jelent. Az időszakra jósolt bevételek 875 és 885 millió dollár között várhatóak. A tervek szerint májusban fejeződhet be a felvásárlás, vagyis annak anyagi vonzata a mostani negyedévre nem lesz hatással. A Maxtor januárban még csak a részvényenkénti 17-21 centes veszteségről számolt be előrejelzésében, ám a bevételeket akkor is 950-970 millió dollár közöttire jósolták. A vállalat szóvivője szerint a módosításra azért volt szükség, mert a vártnál lassabban növekszik a merevlemezek iránti kereslet, amit tetézett a piaci részesedés csökkenése. Emellett úgy tűnik, néhány fontosabb költségtényezőt helytelenül állapítottak meg annak idején. A csökkenő növekedési tendencia következtében a vállalat vezetősége úgy döntött, hogy módosítja a termelési tervet, amit a szingapúri üzem 900 fős létszámleépítésével tetéznek. Ennek köszönhetően várhatóan hatmillió dollárt sikerül megspórolniuk. Megállapodtak továbbá a Seagate vezetőivel, hogy amennyiben a szabályozók, és a részvényesek jóváhagyása között nincs meg a kellő összhang, hajlandóak a két vállalat összeolvadását májusról június végére csúsztatni. A bejelentést követően a Maxtor részvényei 56 centes emelkedéssel 10,08; a Seagate étékpapírjai pedig 1,47 dollárral 27,69 dollárra emelkedtek a new yorki tőzsdén.

A Beatles együttes ismét az Apple-t pereli

Hír | 2006.03.29 11:52

A Beatles és az Apple Computer, a zeneipar két óriási alakja hamarosan az angliai bíróságon találkozik. A legendás együttes képviselői már többször perelték a vállalatot - ezúttal az iTunes zeneletöltő szolgáltatás az indok. Az Apple Corps, amely a Beatles üzleti érdekeit képviseli, azzal a váddal fordult a bírósághoz, hogy az Apple Computer az iTunes megvalósításával megsértette a köztük 1991-ben létrejött megállapodást. Annak értelmében ugyanis utóbbi vállalat nem használhatja logóját és az Apple elnevezést zenei disztribúcióra. Ennek ellenére az Apple Computer rendszere már több mint egymilliárd digitális zenei letöltést szolgált ki, amiket a legsikeresebb hordozható multimédia lejátszóra, az iPodra telepítettek fel. Ez a harmadik alkalom, hogy az Apple Corps bíróságra viszi követeléseit a kaliforniai székhelyű, elsősorban Mac komputereiről elhíresült vállalatot az Apple védjegy használata miatt, amit a Beatles zenei kiadója az 1960-as évektől tudott magáénak. Az Apple Computert jóval később, 1976. április 1-jén alapította Steve Jobs és Steve Wozniak. "Igen kockázatos fellépés ez, mindkét fél részéről." - mondta Rosalind Messer, a londoni székhelyű Norton Rose jogi cég szellemi tulajdonjogi szakértője. "Azt kérik a bíróságtól, hogy olyan ügyet dolgozzanak fel, amit a vállalatoknak tizenöt évvel ezelőtt el kellett volna rendezniük." A tárgyalás ma kezdődik a Londoni Legfelső Bíróságon. Szakértők szerint, ha az Apple Corps megnyeri a pert, az Apple Computer számára akár több tízmillió dollár büntetést is kiszabhatnak. Az elmúlt pénzügyi negyedévben a vállalat 14 millió iPodot adott el, több mint tízszer annyit, mint ahány Macintosh számítógépet. Az Apple jelenleg az Egyesült Államok digitális zenelejátszó piacának 69%-át tartja a kezében, 2005-ben pedig az iTunes a legális zeneletöltések 72%-át bonyolította le. 1991-ben az Apple Computer 26,5 millió dollárt fizetett az Apple Corpsnak egy hasonló jogi probléma miatt. Akkor olyan, frissen bemutatott hardver és szoftver eszközöket kifogásoltak, amelyek jelentősen megkönnyítették hangok előállítását a számítógépen. A mostani tárgyalás ugyanarra a megállapodásra vonatkozik, mint a 91-es, és lényegében arról vitáznak majd, hogy az csak a fizikai médiára (előre felvett tartalmak, CD, kazetta, stb.), vagy a digitális disztribúcióra is - mint az iTunes - vonatkozik.

Veszteséggel zárta a negyedévet a Take-Two

Hír | 2006.03.08 16:31

A Take-Two játékkiadó vállalat nyilvánosságra hozta legutóbbi pénzügyi negyedévének adatait, amelyből az derül ki, hogy bevételi szempontból veszteséggel zárták az időszakot - de még így is sokkal jobban, mint ahogy azt a vállalat és az elemzők megjósolták. Az eladásokból származó nettó bevétel elérte a 265 millió dollárt, ami egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még 502,5 millió volt. Akkor volt ugyanis az új termékek között a GTA: San Andreas, ami hihetetlen módon megugrasztotta a vásárlási kedvet. További befolyásoló tényező volt jelen időszakra a 2006-ra előrejelzett általános piaci stagnálás és a konzolos szegmensben a két generáció közötti átmenet, amelynek köszönhetően gyakorlatilag vihar előtti csend honol. Sikerült 29,1 millió dollárnyi nettó veszteséget felhalmozni, pedig egy évvel korábban ebben az időszakban még 55,2 milliós nyereséget könyvelhettek el. Paul Eibeler, a vállalat elnök-vezérigazgatója így kommentálta a helyzetet: "Igyekszünk átvészelni a konzolos piacon tapasztalható, új generációra történő átállás okozta kellemetlenségeket, s emellett a jövőbeli lehetőségeket is szem előtt tartjuk. Tüzetesen átvizsgálunk minden egyes aspektust, és arra törekszünk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a költségek és a kreatív erőforrásaink, valamint a megosztott törekvéseink támogatásához szükséges infrastrukturális szükségletek között. A legfontosabb, hogy továbbra is fejlesztői erőforrásainkra összpontosítunk, hogy folytathassunk a kiváló tartalmak előállítását és szabadalmazott márkáink megfelelő befolyásolását." Az időszak legkeresettebb játékai voltak a konzolos Grand Theft Auto: Liberty City Stories, amely Észak-Amerikában az első számú PSP-s alkotás volt 2005. októberi megjelenése óta minden hónapban. Emellet a GTA: San Andreas olcsóbb, PS2-es kiadása is igen népszerűnek bizonyult. A Take-Two leányvállalat, a 2K Games pozitív eladási adatokat közölt a id Meier's Civilization IV-ről PC fronton, és az Xbox 360-as NBA 2K6 is jól fogyott.

Atari: Hogyan tovább?

Hír | 2006.02.13 12:40

Nemrég tette közzé az Atari negyedéves pénzügyi eredményeit, amely óriási veszteségekről számol be. A francia Infogrames játékkiadó amerikai divíziójának jövője így igencsak veszélybe került. Ám úgy tűnik, van még remény. A 2005. december 31-én zárult 2006. harmadik pénzügyi negyedévben az egy évvel korábbi 156 millióról 100 millió dollárra csökkentek az eladásokból származó bevételek. A korábbi 19 milliós nyereség pedig közel ötmilliós veszteségbe csapott át. Ezt látva a vállalatnak hitelező HSBC megtagadta a további hitelfolyósítást. Az Atari jelenleg más hitelfolyosító intézetek után néz, valamint szellemi tulajdonjogait, és egyes fejlesztő stúdióit is felkínálta már eladásra. Emellett megkezdődtek a létszámleépítési tervezetek előkészületei is. Egyes fejlesztés alatt álló projekteket felfüggesztettek, hogy felülemelkedhessenek az anyagi válságon. A dolgot nehezíti a pénzügyi vezető Diane Baker önkéntes távozása is. Reménykedjünk, hogy megoldják a problémákat.

Capcom pénzügyi növekedés

Hír | 2006.02.11 01:52

Kevés játékkiadó mondhatja el magáról, hogy sikerült növekedéssel zárniuk az évet, pedig a Vivendi mellett a Capcom is erről számolt be. A 2005. december 31-én zárult 2006. harmadik pénzügyi negyedévet 337,6 millió eurónyi nettó bevételi mérleggel zárták, ami 13%-os növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi álláshoz képest. A nettó nyereség hihetetlen mértékben, 418%-ot ugrott fölfelé, s így 10 millióról 52,3 millió euróra nőtt. A Capcom főként konzolos alkotásokkal foglalkozik, s csak a legsikeresebbeket jelenteti meg PC-re is. Ebből talán az következik, hogy a konzolokban nagyobb üzlet van. Nos, ez egyre inkább igaz lesz, ahogy bejön a képbe a PlayStation 3 és a Nintendo Revolution. A legsikeresebb játékuk a fenti időszakban a Resident Evil 4 volt, melyet több mint hárommillió példényban sikerült értékesíteniük január végéig. Így a Resident Evil sorozat összes eladott példányszáma 30 millió fölé emelkedett.

Atari pénzügyi eredmények, vezetői változások

Hír | 2006.02.11 00:59

Az Atari játékkiadó nyilvánosságra hozta 2006-os harmadik pénzügyi negyedévének adatait. A nettó bevétel 30%-os zuhant, nyereségről pedig egyáltalán nem tudtak beszámolni. Valószínűleg ennek hatására a vállalat elnök-vezérigazgatója és CFO-ja, Diane Baker lemondott posztjáról. S ha ez még nem lenne elég, a vállalat hitelezője közölte, nem tud több pénzt pumpálni a vészhelyzet kezelésére, ami pedig erősen megkérdőjelezi az Atari sorsát. A 2005. december 31-én zárult negyedév nettó bevétele 100,8 millió dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 156,4 millióval. Ennek elsődleges oka, hogy most jóval kevesebb játékot jelentettek meg ebben az időszakban. A játékkiadásból származó bevétel nagyrészt ezért esett 137,9 millió dollárról 82,4 millióra. A disztribúciió bevételei szinte változatlanok maradta, 18,5 millió helyett 18,4 millió dollár folyt be ebből. Az egy évvel korábbi 19,6 millió dolláros nettó nyereség most 4,8 milliós veszteségbe csapott át, ami részvényenként 4 centet jelent. Az eddig letelt egész pénzügyi évet nézve a nettó bevétel 332,5 millió dollárról 163,4 millióra zuhant, a játékkiadásból származó bevételek pedig 290,0 millióról 117,8 millió dollárra csökkentek. Mindeközben 62,8 millió dolláros veszteséget sikerült felhalmozni. Az előzetes várakozásokat az előrejelzettnél gyengébb karácsonyi szezon, valamint a játékok megjelenésének késése húzta át. A HSBC Business Credit (USA) hitelintézet pedig a fentiak hatására leállította további hitelfolyósításait az Atari felé. Azzal a feltétellel hajlandó a továbbiakban is segítséget nyújtani, ha a vállalat felülvizsgálja üzleti terveit. Az Atari azonban már megkezdte a keresést más hitelintézetek után, valamint felkínálta egyes licenszeit, szellemi tulajdonait, és fejlesztőstúdióit is eladásra. Emellett persze a költségek csökkentésére, és a kevésbé sikeres projektek leállítására is törekednek. "Az új konzolok piaca egyre közeledik és bővül, az új technológiák pedig új kihívások elé állítanak minket. A gyenge karácsonyi szezon is azt mutatja, hogy át kell alakítanunk kiadónk termékpolitikáját az elvárásoknak és trendeknek megfelelően, ki kell egyenlíteni a konzolok és a számítógépes platformokra kiadott játékokat. Az Atari 2006-os pénzügyi évében (2006. március 31-ig) még a következő alkotásokat kívánja megjelentetni, PC platformra:

  • Desperados 2: Cooper's Revenge
  • Dungeons & Dragons Online
  • Kao the Kangaroo Round 2
  • Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure
  • Tycoon City: New York Az ezt követő egy évben pedig az alábbiakat:
  • Alone in the Dark: Near Death Investigation
  • Neverwinter Nights 2
  • Test Drive Unlimited
  • TimeShift Ezek közül az Alone in the Dark: Near Death Investigation és a Test Drive Unlimited olyan játékok, amelyekről most hallani először.

  • Activision pénzügyek, törölt projektek és új címek

    Hír | 2006.02.07 14:08

    Az Activision nyilvánosságra hozta legutóbbi pénzügyi negyedévének adatait, melyekből kiderült, hogy a játékkiadó vállalat bevételei 20%-ot nőttek, miközben a nettó nyereség csökkent 30%-kal. A bejelentést több, játékokat érintő kérdés is követte. A The Movies konzolos változatát például törölték. A True Crime és a GUN a vártnál kisebb sikereket hozott, ennek ellenére utóbbiból elképzelhető egy folytatás, míg a True Crime esetében ennek esélye egyenlő a nullával. Tony Hawk visszatér Downhill Jam néven (egyelőre PlayStation 3-ra jelentették be), és a Call of Duty is kap egy új epizódot. Idén 4 Xbox 360, 3 PlayStation 3, és egy Nintendo Revuliton játékot akarnak piacra dobni; a még meg nem jelent konzolok esetében azok debütálásával egy időben. A harmadik pénzügyi negyedévben 816,2 millió dolláros rekordbevételt könyvelhettek el, ami az egy évvel korábbi 680,1 millióhoz képest 20%-os növekedést jelent. A nettó nyereség ezzel szemben csak 67,9 millió lett, míg egy évvel korábban 97,3 millió dollár volt. A részvényenkénti nyereség 35 centről 23-ra csökkent. Az egész pénzügyi évet tekintve 2005. december 31-ig 1,28 milliárd dollárnyi rekordbevételt szereztek. Ez a szám egy évvel korábban 1,20 milliárd volt. A részvényenkénti nyereség drasztikus mértékben 49 centről 17-re zuhant. Robert Kotick, az Activision elnök-vezérigazgatója elmondta, "Az elmúlt negyedévet és a 2006-os pénzügyi év eddig lezárt egészét tekintve rekord nettó bevételről számolhattunk be. Ennek köszönhető, hogy az Egyesült Államokban második helyen végeztünk a legnagyobb játékkiadók listáján. Ami kifejezetten az Xbox 360 amerikai piacát illeti, ott az elsők vagyunk. Az évet nagyjából 765 millió dollár készpénzzel zárhattuk, rövid távú befektetéseink, és összesen 1,2 milliárd dollárt birtokló részvényeseink sem méltatlankodhanak." - mondta, majd hozzátette: "A sikerek ellenére csalódottak vagyunk a negyedéves nyereségeket tekintve. Ez a vártnál gyengébb amerikai és európai piaci körülményekkel magyarázható, aminek kiváltó oka az új konzolokra történő lassú átállás a vásárlók részéről." "Hosszútávon piacnövekedésre számítunk, amit az újgenerációs konzolok megjelenése vált majd ki. Hogy ezt saját hasznunkra fordíthassuk, erősen összpontosítunk termékfejlesztési erőforrásaink, valamint szellemi tulajdonaink portfoliójának fejlesztésére. Ennek köszönhetően a 2008-as pénzügyi évünkben cégünk történelmének legnagyobb növekedésére számítunk. Továbbá nemzetközi üzemeltetéseinket is növelni szeretnénk, amellett, hogy optimalizálni szeretnénk költségstruktúránkat és erőforrás-elosztásainkat." Október és december között nyolc új játékot jelentetett meg az Activision: Tony Hawk's American Wasteland, Call of Duty® 2, Call of Duty® 2: Big Red One, Quake 4(TM), GUN(TM), True Crime®: New York City, Shrek® SuperSlam és The Movies(TM). Nagyobb mérföldkövek az említett háromhónapos időszak alatt:

  • A Call of Duty 2 Amerika második legtöbb példányszámban eladott PC-s játéka lett.
  • A GUN volt a legtöbb példányban eladott olyan PC-s játék Amerikában, amely a vállalat új szellemi tulajdonából készült.
  • Amerikában a második legnagyobb játékkiadó lett az Activision, míg csak az Xbox 360 platformot nézve első helyen végeztek.
  • November 9-én az Activision és a Marvel meghosszabbította hosszútávú megállapodását a Spider-Man játékok kiadási jogait illetően.
  • November 11-én megállapodást kötöttek a DreamWorks Animationnel, hogy következő 4 animációs filmjükből ők készíthessenek videojátékokat. Ezek a Bee Movie, Kung Fu Panda, Rex Havoc, a How to Train Your Dragon és a Shrek 3.

  • A THQ sem áll a pénzügyi helyzet magaslatán

    Hír | 2006.02.03 20:16

    A THQ játékkiadó vállalat is nyilvánosságra hozta legfrissebb, 2005. december 31-én zárult harmadik pénzügyi negyedévének részleteit. Az eladások az említett három hónapos időszakban 11%-ot estek az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A nyereség 63 millió dollárról így 48 millióra esett vissza. A nettó eladások 358 millió dollárt hoztak a vállalat kasszájára, szemben az egy évvel korábbi 400 millióval. Az elemzők azonban még ennél is rosszabbra számítottak. Ami a tavalyi év utolsó 9 hónapját illeti, az összes bevétel 659 millió dollárra rúgott, míg mindössze 42 millió dolláros nyereséget sikerült realizálni. Egy évvel korábban az 585 milliós eladásokból 53 millió dollár maradt meg tisztán. A THQ elnök-vezérigazgatója, Brian Farrel elmondta, "2005-ben sikerült vállalatunk mind a négy fő piaci szegmensében növelni részesedésünket, így világszinten a harmadik helyen állunk a kiadók rangsorán. Tovább szeretnénk finomítani termékskálánkat, növelni a fejlesztőinket tartalmazó hálózatunkat, és természetesen az eladásokat is. Ezek a THQ hosszútávú tervei." A kiadóvállalat egyúttal bejelentette azt is, hogy Kaos Studios néven új irodát nyitottak, amely a korábbi Trauma Studios fejlesztőcsapat tagjait, a Desert Combat, és a Battlefield R&D projektek készítőit foglalja magában. Egyelőre annyit árultak el, hogy valami újdonságon munkálkodnak, amely következő generációs konzolokra és PC-re egyaránt elkészül majd, valamikor 2007-ben. Így a THQ stúdióinak számra 12-re emelkedett.

    Óriási bevételcsökkenés az Electronic Arts-nál

    Hír | 2006.02.03 12:40

    A tegnapi Electronic Arts létszámleépítés a ma nyilvánosságra hozott pénzügyi helyzet fényében már érthető. A játékkiadó óriás 2005. december 31-én zárult harmadik pénzügyi negyedévében ugyanis 11%-os bevételcsökkenést könyvelhetett el. És ha ez még nem lenne elég, a nyereség 31%-kal csökkent ugyanebben az időszakban, annak ellenére, hogy az NFS: Most Wanted, Fifa 06, Harry Potter, Sims 2, Madden NFL 06 játékok mindegyike kétmilliónál is több példányban talált gazdára december végéig. Legalább egymilliót adtak el az NBA Live 06, SSX On Tour, Tiger PGA TOUR 06, From Russia with Love és BF2: Modern Combat játékokból. A nettó bevétel 1,27 milliárd dollárra csökkent, a 2004. harmadik negyedévi 1,428 milliárdról. A nettó jövedelem ebből 259 millió, míg egy évvel korábban 375 millió dollár volt. A részvényenkénti nyereség 1,18 dollárról 83 centre esett. A működési költség nélküli pénzmozgás 12 hónap alatt 733 millióról 722 millióra csökkent. "2005-öt nagyon erős versenypozícióval zártuk. Elsők voltunk PlayStation 2, Xbox, PSP, és PC platformokon, Észak-Amerikában és Európában egyaránt. Jól teljesítettünk Xbox 360-on is; reményeink szerint idén ott is megszerezzük az első helyet." - mondta Larry Probst, a vállalat elnök-vezérigazgatója. "A 2006-os naptári esztendő a bevételek helyett a befektetések éve lesz. Erőforrásainkat a következő generációs szoftverekre, valamint az online, és mobil üzletágak fejlesztésére, kiterjesztésére fordítjuk majd." - mondta Warren Jenson pénzügyi és adminisztrációs vezető. További érdekességek:

  • A harmadik negyedévben Észak-Amerikában 11, Európában 13%-os csökkenéssel 618, illetve 577 millió dollár bevételt könyveltek el. Az ázsiai régió (beleértve Japánt is) 7%-ot növekedett, ám tekintve, hogy még nagyon fiatalok ebben a térségben, az összbevétel alig 75 millió dollár volt.
  • A Need For Speed: Most Wantedből világszerte több mint hétmillió példányt adtak el, melynek köze 60%-a Amerikán kívül került értékesítésre.
  • Az Xbox 360-ra készített EA-termékek piaci részesedése Észak-Amerikában 30, Európában 24%.
  • A három hónap alatt hat játék kapta meg a platinum címet (legalább egymillió eladott példány), így 2005-ben összesen 27-re növekedett az EA-s platinák száma.
  • Az EA játékeladásokból származó bevételi részesedése Észak-Amerikában 22, Európában 23%.
  • A kiadóvállalat nemrég megállapodott a 20th Century Fox filmstúdióval, hogy következő generációs konzolokra Simpsons játékokat készíthet.
  • A Tiger Woods golfjátékok licenszjogait további hat évre meghosszabbították.

  • AMD-Intel beszámoló

    Hír | 2003.04.18 15:39

    Az Intel nyilvánosságra hozta az idei év első negyedéves gazdasági adatait, melyek a vártnál sokkal jobb eredményeket hoztak. A március 29-én véget ért időszakban 915 millió dolláros nyereséget könyvelhet el az Intel, ami részvényenként 14 centes nyereséget jelent. A vállalat hivatalosan 6,75 milliárd dolláros árbevételt regisztrált. Nem ilyen rózsás a helyzet az AMD-nél, ugyanis tegnap nyilvánosságra került, hogy a március 30-án véget ért első pénzügyi negyedévben az AMD 715 millió dolláros árbevételt ért el, nettó vesztesége pedig 146 millió dollárra rúgott. Ez részvényenként 42 cent veszteséget jelent.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)